A gyász nem lineáris és nem kell jól csinálni!

És főleg, nem kell egyedül cipelned!
Áprilisban induló Gyászfeldolgozás Módszer® csoportban biztonságos keretek között kapcsolódhatsz az érzéseidhez, és lépésről-lépésre közelebb kerülhetsz egy új, belső egyensúlyhoz.
- a csoport április 15-én indul, Érden

A gyász sokszor nem hangos, hanem csendes, sőt nehezen megosztható. Lehet, hogy a külvilág felé úgy tűnik, hogy kitűnően működsz, minden a legnagyobb rendben, miközben belül a veszteség átszövi, átitatja mindennapjaidat. A körülötted lévők csak jót akarva, ilyeneket mondanak„idővel majd jobb lesz”, „légy erős”, „már túl kellene lenned rajta” – ezek a mondatok elbizonytalanítanak és valójában magányosnak érzed magad tőlük: ezek a reakciók valójában nem adnak igazi támaszt, sőt valójában azt erősíthetik meg, hogy amit érzel, az túl sok vagy nem helyénvaló.

Így a gyász könnyen magányos élménnyé válhat, ahol az érzések kimondatlanok, kimondhatatlanok maradnak. Pedig a veszteséghez kapcsolódó érzelmek végtelenül természetesek, és nem igényelnek siettetést. Nem kell téged “megjavítani”, mert nem “romlottál el”.

Talán felmerül benned a kérdés, hogy lehet-e olyan tér, ahol nem kell megmagyaráznod magad. Egy hely, ahol a gyász a saját tempójában lehet jelen, biztonságos keretek között. Ahol meghallgatnak, nem siettetnek és az érzelmeidet természetesnek gondolják és meghallgatják!

Tapasztald meg következő csoportomban

Mire számíthatsz?

Nem vagy benne biztos, hogy ez neked való?

Lehet, hogy érzed, hogy szükséged lenne támogatásra, de még nem tudod, hogy ez a csoport és a módszer neked való-e

Akkor az április 10-i ingyenes online előadásom segít:

Juditnak nagyon sokat köszönhetek! Én a gyászfeldolgozás miatt kerestem fel őt és nagyon örülök annak, hogy az élet hozzá sodort! Nagyon sokat segített nekem abban, hogy vissza találjak saját magamhoz és vissza jöjjek a gödör aljáról. Én mindenkinek szívből ajánlom Őt akinek lelki támogatásra van szüksége, mivel egy csupa szív, segítőkész és megértő pszichológus aki valódi támogatást nyújt.

További információkért és videós tartalmakért látogass el az esemény Facebook csoportjába

Ki vagyok én - miben hiszek pszichológusként?

Kísérői szemléletem a gyászhoz kapcsolódóan

A gyász nem hiba, amit meg kell javítani

Hiszem, hogy a gyász természetes válasz a veszteségre, nem pedig probléma vagy gyengeség. Nem az érzéseket kell „rendbe tenni”, hanem teret adni nekik.

A megértés gyógyítóbb lehet, mint a tanács

Fontos számomra, hogy ne siettessük a folyamatot, és ne mondjuk meg, mit „kellene” érezni. A valódi megkönnyebbülés gyakran abból születik, ha valaki végre meghallgatva érzi magát.

A biztonságos keretek tartanak meg

Pszichológusként hiszek a strukturált, átlátható folyamatok erejében, amelyek kapaszkodót adnak akkor is, amikor belül minden bizonytalannak tűnik. A csoport számomra ilyen biztonságos keret.

Tudj meg még többet rólam, itt és kérdezz bátran!

Judit szakmai hozzáértésével, kedvességével és empátiájával nagy segítséget nyújtott számomra gyászom feldolgozásában. Köszönet érte.

A gyászfeldolgozó csoport lehetőséget ad arra, hogy ne egyedül kelljen végigmenni az úton. Egy olyan térbe érkezhetsz, ahol nem kell magyarázkodnod, erősnek mutatkoznod vagy „jól csinálnod” a gyászt. Mindenki saját veszteséggel van jelen, közös szándékkal: kíméletesen, mégis tudatosan foglalkozni azzal, ami belül történik.

A Gyászfeldolgozás Módszer® strukturált keretei segítenek abban, hogy a fájdalom lépésről-lépésre váljon feldolgozhatóvá. Sokan tapasztalják, hogy csökken az érzelmi teher, tisztábban látják saját reakcióikat, és megkönnyebbülést jelent számukra, hogy nincsenek egyedül ezekkel az érzésekkel. A veszteség emléke megmarad, de a hozzá kapcsolódó fájdalom gyakran kevésbé válik meghatározóvá.

A csoport egyszerre nyújt megtartó közeget és személyes teret: jelen van a közösség ereje, miközben mindenki a saját tempójában haladhat.

Ha egy biztonságos, szakmailag vezetett folyamatban szeretnél dolgozni a gyászoddal, ez a csoport egy lehetséges következő lépés számodra.

Gyakori kérdések

1. Mi a gyászfeldolgozás, és miben különbözik az idő múlásától?
A gyászfeldolgozás aktív tanulási és feldolgozási folyamat, nem azonos azzal, hogy „az idő begyógyítja a sebeket”. Kutatások szerint az idő önmagában nem vezet automatikusan a veszteséggel kapcsolatos érzelmi fájdalom csökkenéséhez; sok esetben a gyász feldolgozatlan marad. A Gyászfeldolgozás Módszer® abból indul ki, hogy a veszteséghez kapcsolódó befejezetlen érzelmi kapcsolatok tudatos feldolgozása hoz valódi enyhülést.
2. Milyen veszteségekkel lehet részt venni a csoportban?
A csoport nem kizárólag halálesethez kapcsolódó gyászra fókuszál. Szeretettel várom a csoportba a következő veszteségeket megélteket is: hozzátartozó vagy barát elvesztése válás, szakítás vetélés, meddőség krónikus betegség munkahely vagy életszerep elvesztése. A veszteség lehet friss vagy akár évekkel ezelőtti is. Ha úgy érzed, "van dolgod vele", akkor a csoportban a helyed. A gyász pszichológiai definíció szerint bármely jelentős érzelmi kötődés megszakadására adott természetes reakció .
3. Mitől „módszer” a Gyászfeldolgozás Módszer®?
A Gyászfeldolgozás Módszer® egy strukturált, lépésről-lépésre felépített program, amely nem diagnosztizál nem elemzi a múltat szabad asszociációval nem érzelmi katarzisra épít. Ehelyett konkrét írásos és reflektív gyakorlatokon keresztül segít lezárni a veszteséghez kapcsolódó érzelmi hiányokat. A módszer hatékonyságát több empirikus vizsgálat és saját tapasztalatom is alátámasztják.
4. Ez a folyamat olyan, mint egy csoportterápia?
Nem. Ez a csoportos foglalkozás nem pszichoterápia, hanem pszichoedukatív feldolgozó folyamat. A Gyászfeldolgozás Módszer® abból az alapfeltevésből indul ki, hogy a gyász nem patológia, hanem tanult megküzdési hiányosság, amely tanulással korrigálható (James & Friedman, 2017).
5. Mit változhat bennem a csoport végére?
A résztvevők leggyakrabban az alábbi változásokról számolnak be:
- csökkenő érzelmi fájdalom
- kevesebb bűntudat és „mi lett volna, ha” gondolat
- nagyobb érzelmi rugalmasság
- a veszteség emléke már nem bénító, nem nyomja rá a bélyegét a mindennapokra
Fontos: nem célunk "felejtés", hanem a fájdalommal és a veszteséggel való kapcsolat megváltozása.
6. Van olyan, akinek nem ajánlott a csoport?
A csoport nem helyettesíti az egyéni terápiát azoknál, akik akut pszichiátriai krízisben vannak vagy súlyos depresszió vagy PTSD aktív tüneteivel küzdenek. Ilyen esetekben a módszer kiegészítő jelleggel, szakemberrel egyeztetve ajánlható.
7. Mennyibe kerül a részvétel és mik a fizetési feltételek?
A nyolc alkalom díja összesen 64.000 Forint. Ennek első felét az első alkalom előtt szükséges befizetni, a második felét pedig a negyedik és az ötödik alkalom között. Minden befizetésről számlát állítok ki.
8. Hol és mikor találkozunk személyesen és hányan?
A csoport minden héten szerdán gyűlik össze 6 és 8 óra között Érden, a Kálmán utcában. Az első alkalom 2026. április 15-én lesz.
4 főtől indítom a csoportot és 8 fő a maximum.
Tapasztald meg a csökkenő érzelmi fájdalom, a nagyobb érzelmi rugalmasság állapotát! Ne cipeld tovább egyedül! Várlak 2026 áprilisi csoportomban.
- A csoport 2026. április 15-én indul, Érden
FONTOS: A jelentkezési lap kitöltése után rövid, ismerkedős videós beszélgetésre kerül sor, a jelentkezés a beszélgetést követően kiállított számla kiegyenlítése után válik véglegessé.