Az indulatátvitelről
A sok dolog közül, amely befolyásolja kapcsolataink minőségét én most egy dologra szeretnék koncentrálni: minden felnőttkori kapcsolat mélyén megtalálhatóak a gyerekkori mintáink – az, ahogyan szüleinkkel kapcsolódtunk jelentős mértékben hasonlít arra, ahogyan a felnőttkori kapcsolatainkban együtt vagyunk párunkkal, gyermekünkkel vagy barátainkkal.
Gondoljunk csak bele, ha biztonságos érzésekkel kötődtünk a szüleinkhez gyerekkorunkban, ez válik számunkra természetessé, akkor felnőttként is készen állunk, hogy élvezzük egy jó kapcsolat nyújtotta biztonságot.
Azok, akiknek ebből a biztonságos légkörből kevesebb jutott gyerekkorban, kevésbé lesznek biztosak a mások iránti érzelmeikben. Korábbi tapasztalatokból kiindulva arra várnak, hogy mikor hagyják cserben őket vagy mikor mutat valaki feléjük rosszindulatot (egyszerűen megfogalmazva ez az indulatátvitel maga). Így már könnyen látható, hogy milyen nehezükre esik elengedni magukat vagy kiteljesedni a kapcsolataikban. A gyerekkori nehéz élmények hátterében nem kell szülői szándékosságnak állnia, egyáltalán nem biztos, hogy a szülő(k) mentális egészsége megkérdőjelezhető volt, „bőven elég”, ha a szülőket a legjobb szándék vezérelte és ennek ellenére sem sikerült megfelelő módon biztosítani a biztonság és teljes elfogadás érzetét gyermeke(i) számára.
Mindenkinek megvan a maga kötődési stílusa, mely a családban jellemző kötődési minták, személyiségünk, preferenciáink és gyerekkori élményeink kombinációjának eredménye.
Mi van, ha én változtatni szeretnék a régi mintákon?
És most vissza a kapcsolatokhoz: ha egy kapcsolatban legalább az egyik fél a biztonságos kötődés jegyeit mutatja, akkor ebben a kapcsolatban benne rejlik a stabilitás lehetősége. Egy ilyen kapcsolatban könnyebb lehet a felek számára a magabiztosság és az önbizalom fejlesztése. A bizonytalan emberek azonban sokszor arra törekszenek, hogy megismétlődjenek korai élményeik: olyan embert keresnek maguk mellé, aki beleillik a múltban kialakított hiedelmeikbe – így az elhagyástól, szorongástól való félelem újra kifejeződhet, így azt érezhetik, hogy élnek. Fura, igaz? De pontosan erről van szó, az ismétlődő kellemetlen élmények azok, amelyek az „otthon”, „ismerős” érzetét hozzák fel.
Na jó, de miért írom le mindezt?
Egyrészt jó azt tisztán látnunk: a kötődés egy szemüveg – ez alatt azt értem, hogy az, ahogyan képesek vagyunk a kötődésre jelentős mértékben befolyásolja, hogy a velünk történő eseményeket hogyan interpretáljuk. Például abban az esetben, ha a kötődési formánk alapvetően biztonságos, akkor mások távolodását, rosszkedvét nem vesszük magunkra automatikusan. A kötődési stílusunk ilyetén módon a valóságról alkotott képünket nagyon jelentősen befolyásolja!
Ezért amikor azon kapjuk magunkat, hogy valamire nagyon érzékenyen reagálunk, álljunk meg egy pillanatra, vegyük le a szemüveget és próbáljunk objektívek lenni – kérdezzük meg: minek szólt a reakcióm?
ÖNREFLEXIÓS KÉRDÉSEK
A konkrét helyzetnek vagy felidézett egy régi emléket? Ez nem egyszerű feladat, sokszor a pillanat hevében erre képtelenek vagyunk. Ez esetben azt javaslom: amikor lehiggadtál tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
- Mi történt pontosan?
- Mi volt az a pont, amire kifejezetten élesen reagáltam?
- Mi lehetett a másik szándéka ebben a helyzetben?
- Milyen – ehhez a helyzethez hasonló – élményeket tudok felidézni korábbról?
A másik fontos indok, amiért leírtam ezeket az az alaptézis, hogy a felismerés mindig az első lépés a dolgok megváltoztatásának irányába. Ha tudom, hogy a kapcsolataimban tapasztalható nehézségek – akármennyire is hihetetlen, de – jó eséllyel korábbi negatív tapasztalataimra vezethetők vissza, akkor tudom, hogy a korai helyzettel való viszonyomat érdemes rendeznem. Ehhez igénybe vehetem pszichológus vagy pszichoterapeuta segítségét!
ÖNREFLEXIÓS KÉRDÉSEK
Ha kedved tartja, akkor írd össze gondolataidat ezzel a leckével kapcsolatban. Egy pár segítő kérdés:
- Milyen domináns kötődési stílus jellemző rám a kitöltött teszt alapján?
- Hogyan nyilvánul ez meg a kapcsolataimban?
- Miben akadályoz és segít ez a kötődési stílus az életben
- Akarok-e valakivel erről beszélni (barát, társ, szakember)?
