Most lesz egy éve, hogy a Gyászfeldolgozás Módszerrel megismerkedtem, és azóta számtalan gyászolóval volt alkalmam együtt dolgozni. Az egyéni gyászfeldolgozás folyamatokban 7 alkalommal találkozunk, és az elveszített kapcsolat érzelmi valóságát feltárva és kimondva haladunk a gyászolóval a feldolgozás felé.
Arra gondoltam, összegyűjtök pár „érdekességet” a gyászról, amelyet ez alatt az idő alatt tanultam.
3 dolog, amit nem tudunk a gyászról és a veszteségekről – vagy rosszul tudunk – , plusz 1 dolog arról, hogy miért érdemes szakemberhez fordulni a gyász feldolgozásában.
1. Veszteségeink „gyűjtése” valójában már születésünkkor elkezdődik. Ez azt jelenti, hogy veszteségek gyerekkorunktól érnek minket – az élet kikerülhetetlen részei ezek az események. Ezek a veszteségek feldolgozás nélkül egymásra rakódnak, és szinte kővé tudnak dermedni bennünk.
2. És miért rakódnak egymásra? Azért, mert a családunk és a társadalom megtanít minket arra, hogyan szerezzünk meg dolgokat: hogyan legyünk erősek, küzdjünk, hogyan legyünk ügyesek, kitartóak. Amikor viszont elveszítünk valakit vagy valamit, a veszteség feldolgozásáról már kevés szó esik. Közben azok a társadalmi terek és rítusok is szépen lassan eltűnnek, amelyek korábban támaszt adhattak volna ebben.
3. A környezetünkben lévő emberek sokszor maguk sem tudják, hogyan kapcsolódjanak a gyászhoz és az azzal járó szomorúsághoz, kilátástalansághoz, kiszámíthatatlansághoz vagy érzelmi hullámzásokhoz. Ezért gyakran – a lehető legnagyobb jóindulattal – „vigasztalni” próbálják a gyászolót. Elhangzanak mondatok, mint például:
„Az idő majd mindent megold.”
„Erősnek kell lenned.”
„Legalább szép hosszú életet élt.”
„Próbálj meg nem erre gondolni.”
„Ő sem akarná, hogy szomorkodj.”
Ezek mögött általában segítő szándék van, mégis előfordulhat, hogy a gyászoló ilyenkor azt érzi: az érzéseinek és a fájdalmának nincs igazán helye, vagy csak bizonyos keretek között megengedhető.
Pedig a gyászolónak nem az a baja, hogy nem érti, mi történt – nem az esze tört össze, hanem a szíve. A szívet pedig sokszor nem megjavítani kell, hanem odafigyeléssel, hallgatással és megtartással kísérni.
+1 Talán ezért gondolom azt, hogy a szakemberhez fordulás nagyon jó döntés lehet a gyász feldolgozásában. Nem azért, mert a környezet ne akarna segíteni, hanem mert sokszor nehéz megtalálni, hogyan lehet valóban jelen lenni egy gyászoló mellett. A szakember viszont ezt tanulta: hogyan figyeljen oda, hogyan adjon teret az érzéseknek, hogyan segítsen kimondani azt, amit máshol talán nehéz vagy lehetetlen. Sőt, ebben a módszerben még meg is ölelni a gyászolót.
A gyász egy olyan folyamat, amelyben időre, figyelemre és kapcsolódásra van szükségünk. Az elmúlt egy évben talán ezt tanultam a legerősebben: már az is sokat jelenthet, ha valaki nincs egyedül a fájdalmával. Sokszor az első fontos lépés szimplán az, hogy merünk segítséget kérni hozzá.
